Azt gondolom, hogy manapság többet várunk a párkapcsolattól és a házasságtól, mint eddig bármikor és ez igen csak jelentős kihívás elé állít bennünket. Sokan és sokszor teszik fel azt a kérdést, akár már a házasságkötésük után néhány hónappal, hogy „Mi történt a szerelmünkkel?”
A feltett kérdésre Dr. Gary Chapman „Az egymásra hangolva – Az öt szeretetnyelv a házasságban” című könyvében próbál megoldást kínálni. Chapman azt állítja, hogy amikor szerelemről, szeretetről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az emberek különbözőképpen fejezik ki a szeretetüket a másik iránt és véleménye szerint abban is különbségek adódnak, ahogyan szeretnek szeretetet kapni.
Vannak, akik az ajándékoknak örülnek, mert ettől érzik azt, hogy fontosak a másiknak, mások a másikkal töltött minőségi időből érzik azt, hogy szeretve vannak, megint mások abból érzik, hogy szeretik őket, ha elismerést kapnak vagy dicsérő szavakkal illetik őket. Ahogy a példákból is látható, egyáltalán nem biztos, hogy valakinek a szeretetnyelve ugyanaz, mint a párjáé. Éppen ezért a fenti különbségek, amelyek a szeretet adás-kapásából fakadnak, jelentkeznek sokszor a párkapcsolatokban a szeretet, törődés érzésének hiányaként. Sok esetben a párok bizonytalanok vagy pedig nem is igazán tudják, hogy a partnerüknek mire lenne szüksége ahhoz, hogy szeretve érezze magát.
Úgy vélem bölcs döntés lehet megvizsgálni és kideríteni, hogy mi a saját, és mi a párunk szeretetnyelve, ha egy szeretetteljes és kielégítő párkapcsolatban szeretnénk élni. Most pedig nézzük meg közelebbről mindegyiket, és azt, hogy hogyan kapcsolódhatsz velük a kapcsolatodban.
ELISMERŐ SZAVAK
Sok ember szereti, ha dicséretet és elismerést kap azért, amit csinál. Annak a személynek, akinek az elismerő szavak a szeretetnyelve, annak, a szóbeli elismerés, biztatás azt jelenti, hogy törődnek vele, fontosnak tartják a tetteit, és a felé irányuló elismerés igazán értékes a számára. Még ha valakinek nem is ez az elsődleges szeretetnyelve, de a párja számára ez tűnik a legfontosabbnak, akkor a dicsérő, elismerő szavak használata segíthet a kapcsolatuk erősebbé tételében.
Példák az elismerő szavakra:
-
- „Köszönöm, hogy elmosogattál.”
-
- „Nagyon büszke vagyok rád, hogy kitartasz az álmaid mellett.”
-
- „Milyen jól áll neked ez az új hajszín.”
MINŐSÉGI IDŐ
Azok, akik a minőségi időt tekintik elsődleges szeretetnyelvüknek, azok attól érzik szeretve magukat, ha a társuk osztatlan figyelmét élvezhetik. A rájuk szánt idő, a másik szeretetét közvetíti a számukra. Ha valakinek a minőségi idő az elsődleges szeretetnyelve, és a mindennapi elfoglaltságok miatt túl kevés időt tölt együtt a párjával, akkor előbb vagy utóbb elégedetlenséget fog érezni. Hiszen a minőségi idő lényege az együttlét, az együtt töltött idő, ami azt fejezi ki, hogy törődünk egymással és élvezzük egymás társaságát.
Példák a minőségi időre:
-
- Közös ebéd a párunkkal.
-
- Egy nehéz munkanap után egy közös séta.
-
- A másik meghallgatása, ha beszélgetni szeretne velünk, anélkül, hogy mást csinálnánk közben.
-
- Egy közös hobbiban való részvétel, pl. közös főzés vagy túrázás.
SZÍVESSÉGEK
A legtöbben nem csak azt szeretjük, ha elmondják nekünk, mennyire szeretnek bennünket, hanem azt is értékeljük, hogy ezt tettekre is váltják. Azok az emberek, akik szeretetnyelvüknek a szívességeket tartják, különösen szeretik, ha valaki tesz valamit értük, mert ők ettől érzik igazán szeretve magukat.
Példák a szívességekre:
-
- Segítség a házimunkában, amikor a másik fáradt vagy leterhelt.
-
- Segítségnyújtás, ha a másiknak nehézségei vannak egy feladat elvégzésével.
-
- Egy meglepetés ebéd vagy vacsora elkészítése.
-
- A heti bevásárlás felajánlása.
-
- Egy csésze kávé elkészítése.
AJÁNDÉKOK
Az ajándék a szeretet látható, kézzel fogható jelképe. Ha valakinek az ajándékozás az elsődleges szeretetnyelve, az a párjától kapott ajándékot féltve fogja őrizni, mint párja szeretetének megnyilvánulását. Azok, aki szeretnek ajándékokat kapni és adni, azok büszkeséget és örömet érezhetnek, ha sikerül olyasmit adni a párjuknak, amit a másik értékel. Azonban ez a szeretetnyelv nem csak a materializmusról szól, az is ajándék lehet a másiknak, ha önmagunkat, azaz a jelenlétünket ajándékozzuk a másiknak.
Példa az ajándékozásra:
-
- Egy meglepetés ajándékcsomag egy személyes üzenettel.
-
- Egy kis ajándék, például kedvenc édesség vagy virágok.
-
- Párja születésnapjának megtervezése és annak felkutatása, hogy mi az, aminek igazán örülne.
TESTI ÉRINTÉS
Azok, akiknek a testi érintés a szeretetnyelvük, azt értékelik igazán, ha közel vannak a partnerükhöz. A testi érintés kifejező formái lehetnek az ölelés, a csók, a kézfogás vagy a szexuális érintkezés. Azoknak, akiknek az elsődleges szeretetnyelve a testi érintés, az ilyen fizikai gesztusok biztonságot, szeretetet jelentenek, mindezek hiányában bizonytalanná válhatnak a társuk szeretetét illetően. Ezek a testi érintések erősítik az érzelmi köteléket és segítenek egy mély és erős kapcsolat kialakításában.
Példák a testi érintésre:
-
- Egy meleg ölelés, amikor a másik szomorú vagy stresszes.
-
- Kéz fogása vagy simogatása, beszélgetés közben.
Érdemes tudni, hogy a legtöbb embernek nem egy, hanem több szeretetnyelve is lehet, de többnyire van egy domináns, amely leginkább közvetíti számára a szeretetet. Az egyes szeretetnyelvek megismerése és a partnerünk szeretetnyelvének a figyelembevétele segíthet bennünket abban, hogy közelebb kerüljünk a másikhoz és mélyebb, intimebb kapcsolatot alakítsunk ki a másikkal.
Több ingyenes online kvíz és értékelés, köztük a hivatalos 5 Love Languages Quiz (https://www.5lovelanguages.com/quizzes/), segíthet a szeretetnyelv azonosításában.