A mediáció...

egy önkéntesen igénybevehető szolgáltatás, ahol egy semleges harmadik fél (egy mediátor/közvetítő, akit mindkét fél megbízott) segíti elő, a konfliktusban részt vevő felek közötti tárgyalásokat. A mediáció célja, olyan megoldás megtalálása, amely mindkét fél számára előnyös.

A mediáció legjobb része az, hogy Ön felelős az eredményért és a feltételekért, amelyekbe beleegyezik. Ön a végső döntéshozó, nem pedig a bíróságok.

A mediáció lehetőséget ad arra, hogy a konfliktusait saját feltételei szerint oldja meg.

Miért érdemes a mediációt választani?

HATÉKONY

A mediáció hatékony és költséghatékony módja annak, hogy az emberek a kapcsolataik tönkretétele és a bíróság beavatkozása nélkül érjenek el egymás között megállapodás. A tapasztalatok és a  tanulmányok következetesen azt mutatják, hogy a közvetítéssel létrejött megállapodások tovább tartanak, mivel a felek aktív résztvevői a konfliktus megoldásához szükséges döntéseknek.

PÁRTATLAN

 A mediátor egy pártatlan harmadik személy,  aki nem áll egyik fél oldalára sem. Nem hoz döntést, és nem is javasol megoldásokat, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a mediációban részt vevő felek tisztességesen, egyenlő feltételek mellett, produktív módon beszélhessenek egymással a megvitatni kívánt kérdésekről.  Azért dolgozik, hogy segítse a feleket a döntéshozatalban. A mediátor az egyéni coaching, az aktív hallás, valamint a kommunikációs alapszabályok betartatása révén segíti a feleket.  Nyomon követi a megvitatásra váró kérdéseket, és rögzíti az elért megállapodásokat. A közvetítő a jövőre vonatkozó megoldások kontextusában tekint a múltra.

BIZALMAS

A mediáció során elhangzott információk, állásfoglalások bizalmasan vannak kezelve. Semmilyen információ nem hozható nyilvánosságra.

ÖNKÉNTES

A mediáción a felek részvétele önkéntes, bármikor megszakítható a folyamat. Nem kell elfogadnia olyan feltételeket, amelyet nem akar.

GYORS

Mivel a felek vállalják a felelősséget a mediáció sikerességéért és a megállapodás létrejöttéért, így sokkal gyorsabban tudnak megegyezni az egyeztetés alatt, mint ha  bírósági meghallgatásokba vagy ügyvédek jogi procedúráiba keverednének. A bíróságok elfogadják a közvetítői eljárás során létre jött megállapodásokat, így a folyamatra fordított idő is jelentősen lerövidül.

Területeim

Válási mediáció

Családi mediáció

Iskolai mediáció

Bérbeadó-Bérlő

Oktatás

Vállalkozások és ügyfeleik

A MEDIÁCIÓ FOLYAMATA

Kapcsolatfelvétel

Ingyenes konzultáció

Mediáció

Megállapodás

További információkért töltse le a mediációs útmutatót

Gyakran ismételt kérdések

Minden, amit tudni kell a mediációról

A mediáció azon az elgondoláson alapul, hogy egy kis támogatással az emberek a saját szükségleteiknek leginkább megfelelő módon meg tudják oldani a  konfliktusaikat. A mediátor ezt a támogatást nyújthatja, mégpedig úgy  hogy kézben tartja a tárgyalás menetét a lefektetett szabályokkal kezeli az indulatokat és a felek között konstruktív kommunikációt alakít ki. 

Előtte

Beszélje meg a mediációt, mint konfliktusmegoldási  lehetőséget a másik féllel. A mediáción való részvétel önkéntes! Megállapodás csak akkor fog születni, ha mindkét fél motivált a konfliktus megoldásában, és hajlandó némi időt és erőfeszítést fektetni ennek a megvalósítására.

Lépjen kapcsolatba velem telefonon vagy e-mailben, hogy minden érintett féllel ingyenes,  kezdeti konzultációt egyeztethessek. A cél a helyzet megértése és az, hogy mindegyik fél  válaszoljon a kérdésekre, és eldöntse, hogy kívánja-e folytatni ezt a folyamatot. Feltéve, hogy ez így van, minden féllel külön-külön részletesebb premediációs ülést ütemezek, hogy segítem az érintetteket a mediációra való további felkészülésben.

A mediáció

Amint ezek a külön ülések megtörténtek, ütemezhető a mediáció megkezdése. A mediáció során minden résztvevőnek biztosítva van a lehetőség arra, hogy elmondja, ő hogyan látja a helyzetet. Az álláspontok ismertetésekor felszínre került  témák fogják a továbbiakban irányítani a megbeszélést. Cél, hogy az egyes témák megtárgyalásakor minden érintett megossza a véleményét  és meghallgassa a másik fél elképzeléseit és aggályait. Attól függően, hogy hogyan haladnak a tárgyalások a mediáció zárulhat  megállapodással/részmegállapodással. Előfordul azonban, hogy az ülés végére, még maradnak megoldatlan témák és a felek tovább akarják folytatni a beszélgetést, ilyenkor második vagy harmadik ülésre is sor kerülhet.

A cél mindig az, hogy minden érintett fél számára a legjobb megegyezés szülessen. A megállapodás jogilag nem kötelező érvényű, de jogi megállapodás vagy bírósági végzés alapjaként használható fel.

Utána

Amennyiben igény merül fel, van utánkövetésre lehetőség. Célja, hogy megválaszolásra kerüljenek az esetlegesen felmerülő kérdések, és kiderüljön hogyan működik a megállapodás.

A mediátor feladata a mediáción résztvevő felek közötti kommunikáció irányítása, és a beszélgetés a megfelelő irányba tartása.

A mediátor nem foglal állást és nem dönt a felek helyett. A közvetítő nem jár el bíróként, ügyvédként, tanácsadóként, egyik fél számára sem ad jogi tanácsot. A mediátor  nem tud garantálni semmilyen eredményt. A mediátor a kommunikációt segíti a felek között, a felek erőfeszítése és elköteleződése vezethet csak sikeres eredményhez.

Csak Ön tudja garantálni ennek a folyamatnak a sikerét.

A mediátor nem garantál, és nem is tud garantálni semmilyen eredményt.

Nem. A mediátor nem olyan, mint a bíró, nincs döntési jogköre, és mediációt sem erre a célra tervezték.

A cél, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek egymás perspektívájába, hogy utána olyan döntést hozzanak, amely mind a kettőjüknek jobban elfogadható és megfelel a jövőben.

A mediáción való részvételhez nincs szükség ügyvédre. Az eljárás nem része a hagyományos bírósági, peres eljárásoknak. Mindazonáltal, ha bármelyik fél úgy dönt, hogy ügyvédet kér, a méltányosság érdekében általában mindkét félnek jogi képviselettel kell akkor megjelennie. Azonban a jogi képviselők semmiképpen sem helyettesíthetik az érdekelt feleket.

A pereskedés gyakoribb és ismertebb lehetőség, mint a mediáció, amikor az emberek között viták vannak. Azonban mediáció  bármely bírósági eljárással párhuzamosan folytatható; ezek nem egymást kizáró lehetőségek.

A mediáció néhány előnye a peres eljárással szemben:

  • A mediátor segíti a felek közötti kommunikációt azzal a céllal, hogy képessé tegye őket arra, hogy együtt dolgozzanak egy kölcsönösen elfogadható megoldás létrehozásán. A peres eljárások során a feleket általában elriasztják minden közvetlen kommunikációtól, nehogy akaratlanul is gyengítsék pozíciójukat.
  • A mediáció bizalmas, a folyamat során elhangzott információkat és a megszületett megállapodást is minden fél bizalmasan kezeli. A bírósági eljárások szükségszerűen nyilvánosak.
  • A mediáció általában sokkal rövidebb időn belül megvalósítható és zárható le, és lényegesen alacsonyabb költséggel jár, mint a peres eljárás.
  • A konfliktusban részt vevő feleknek nincs szükségük ügyvédekre a közvetítés során, de szükség esetén bármikor jogi tanácsot kérhetnek.

A mediátor pártatlan személy, aki egyik fél érdekét sem képviseli az ülés során.  

Miben nyilvánul meg a pártatlanság:

  • Minden résztvevővel egyenlő időt töltök a közvetítés előkészítése során, és a mediáció alatt kiegyensúlyozzam a beszédidőt a felek között. Egész idő alatt azon dolgozom, hogy mindkét fél a mediációs teret biztonságosnak, barátságosnak és nyitottnak érezze, azért hogy hatékony párbeszédet folytathassanak.
  • Nem fejezzek ki preferenciákat, nem foglalok állást és nem értékelem a résztvevők által tett javaslatokat vagy a megállapodást.
  • Mindkét fél köteles a díjból egyenlő részt fizetni.

Igen: az első  mediáció előtti megbeszélés és maga a mediáció is megtartható Zoom, Google Meet vagy hasonló platformon keresztül. Kérem, vegye figyelembe, hogy ez további adatvédelmi és titoktartási kockázatokat jelent, amelyeket megbeszélhetünk, ha ezt a lehetőséget választja.

A nyitott elme, valamint az új ötletek meghallgatására és mérlegelésére való hajlandóság elengedhetetlen a sikeres mediációhoz. Ez nem azt jelenti, hogy a másik fél nézőpontját sajátjaként kell hogy elfogadja, hanem inkább azt, hogy Ön egyértelműen megértse a másik fél elképzeléseit, aggályait és érdekeit. Hasonlóképpen, a saját érdekek, értékek és szükségletek világos elképzelése elengedhetetlen a hatékony kommunikációhoz. A közvetítői ülésre készülve gondolja át, mik lehetnek ezek az érdekek, értékek és igények, és hogyan kommunikálhatja ezeket úgy, hogy ne legyen vádaskodó. Például: „Érezni akarom, hogy a hozzájárulásaimat megbecsülik”, szemben azzal, hogy „Mindig lerombolod az ötleteimet”.

Az egyetlen dokumentum, amit a közvetítés elején alá kell írni az a mediációs nyilatkozat. Ennek a megállapodásnak az a célja, hogy a résztvevő felek aláírásukkal igazolják, hogy megismerték a folyamat alapszabályait és elfogadták azokat, illetve megerősítik a mediáció folytatása iránti elkötelezettségüket. 

A mediáció hátránya, hogy minden vitában álló félnek bele kell egyezni a mediációba, meg kell jelennie, azaz önkéntes személyes részvétel szükséges hozzá, senkit sem lehet rákényszeríteni a részvételre.

Kérem írjon nekem az info@gemeterzsuzsa.hu címre és mindent megteszekek, hogy segíthessek.

Gyakran ismételt kérdések

Készítettem egy összefoglalót, amely végigvezeti Önt a mediációs folyamaton.

Add meg itt a címsor szövegét

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Add meg itt a címsor szövegét

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Add meg itt a címsor szövegét

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Add meg itt a címsor szövegét

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

„Az optimista minden nehézségben a lehetőséget látja.”

/Winston Churchill/

Konfliktusok esetén, gyakran más megközelítést kell keresni, a mindenki számára elfogadható megoldás érdekében.

Új kezdetre, új perspektívára, új irányra van szükség.

Készen áll konfliktusai megoldására?

Tegye meg az első lépést!

Kötelezettség nélkül, 20 perces ingyenes konzultációs lehetőséget biztosítok Önnek, hogy beszéljünk a helyzetéről.