Mozaikcsalád-konzultáció
A mozaikcsalád vagy idegen szóval a Patchwork család egy olyan családtípus napjainkban használt neve, amely nagyon régóta létezik. Korábban általában az egyik szülő halála volt a kialakulás alapja, manapság azonban a válások számának növekedésével hozható összefüggésbe a létrejöttük. Ezek a családok, sem mentesek a konfliktusoktól és nehézségektől. Többnyire a felnőttek életében megjelenő új szerelem és az azzal járó változások teremthetnek nehéz helyzetet.
A mozaikcsaláddá válás egy hosszú folyamat eredménye, nemzetközi tanulmányok alapján elmondható, hogy általában a mozaikcsaládoknak öt évre van szükségük, ahhoz, hogy a tagjai összecsiszolódjanak és a közös fejlődés útjára lépjenek. Ahhoz, hogy jól tudjon működni, minden egyes tagnak meg kell találnia benne a helyét, a szerepét és a feladatát. Mindehhez egy dologra van szükség: türelemre.
Természetes, hogy a pár tagjai, más más mintát hoznak a származási családjukból, és a korábbi volt házastárssal is kialakult már egy szabály- és értékrendszer. Azonban a mozaikcsalád jó működéséhez feltétlenül szükség van ismételten új, közös szabályok kialakítására. A rendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy a két szülő között, egymást támogató kapcsolat alakuljon ki.
Minden család megtapasztal valamilyen konfliktust, de a mozaikcsaládban több olyan egyedi kihívás is van, amelyet a legtöbb szülő nem vesz észre, amíg először nem találkozik velük.
A családkonzultáció során a mozaikcsalád tagjainak lehetősége van arra, hogy megtalálják helyüket és megértsék a családban betöltött szerepüket, szembenézzenek a feléjük közvetített szerepelvárásokkal és meghatározásra kerüljenek azok a szerepek, amelyek segítik a család mindennapi működését.
Mennyi ideig tart a konzultáció?
Néha csak néhány alkalomra van szükség ahhoz, hogy a család visszanyerje az egyensúlyát. A helyzettől függően a munka tovább is tarthat. Az első 1-2 alkalom elsősorban információgyűjtésről szól. Ezen ülések alatt megpróbáljuk közösen meghatározni a célokat, amiért érdemes dolgozni.
A konzultáció gyakorisága
Az ülések gyakorisága általában 2 hetente egy alkalom, krízis idején hamarabb is sor kerülhet találkozóra.
A konzultáció időtartama
A konzultáció időtartama egy és másfél óra között van.
Ha bármilyen kérdése van, keressen bizalommal!